 A tollaslabdát az
Indiában állomásozó és onnan hazatérő brit katonatisztek honosították
meg Európában az 1800-as évek végén. Azóta - bár Hazánkban csak az
utóbbi években kezd fellendülni igazán - a világ egyik
legdinamikusabban fejlődő sportjaként térhódítása töretlen (Barcelona,
1992-től olimpiai sportág), napjainkban robbanásszerű Ázsia jelentős területén
pedig első számú sportággá nőtte ki magát. Magyarországon számos profi
és amatőr klub működik: újonc /U13/, gyermek /U15/, serdülő /U17/,
ifjÜsági /U19/, felnőtt és szenior korcsoportok részére rendeznek
egyéni és csapatversenyeket. Örvendetes, hogy hazánk általános- és
középiskoláiban egyre több helyen indulnak tollaslabda szakkörök, a
tollaslabda szinte minden főiskolán és egyetemen választható sportág. A
szakszövetségi versenyrendszerbe illeszkednek az általános és
középiskolai diákolimpiák, Egyetemi és Főiskolai Bajnokságok, valamint
szakmai kupaversenyek. Számos versenyző nemzetközi versenyeken
szerepel, nemzetközi programok keretében is készül, hogy az olimpiai
kvalifikációhoz szükséges ranglista-pontszámokat, tudást és rutint
megszerezhesse.
A
tollaslabdát legelterjedtebb formájában szinte mindenki kipróbálta már
életében, ugyanis a mindennapi embernek leggyakrabban a strandokon
divatos népszerűsít időtöltés jut eszébe először e sport hallatán.
Kezdetnek ez sem rossz, azonban egy hivatásos versenyző valószínűleg megmosolyogná, ha valaki így próbálná leírni a tollaslabdát... A fenti
meghatározásban igazából a tollasütőn és a labdán kívül semmi közös nem
található az "igazi", versenyszerű játékkal.
A
verseny-tollaslabdát egy meghatározott méretA± pályán háló felett
játsszák (lásd ábra a lap alján). A világon az egyik legintenzívebb
sport, ugyanis a labda nem pattanhat a földön és akár a 300km/h
sebességet is elérheti. A játék lényege, hogy a labdát leüssük a földre
az ellenfél térfelén belül. Férfi és női egyéni és páros, továbbá
vegyespáros felállásban is játszható.
Előnyei:Bármilyen
szintű játékos, ha hasonló képességű ellenfelet talál magának, igazán
élvezetes és intenzív testmozgással töltheti el idejét.
Viszonylag
kis időbefektetéssel rendkívül sokat lehet javulni, akár alkalomról
alkalomra, így a játék egyre élvezetesebbé válik napról napra.
A
többi sporthoz viszonyítva aránylag olcsónak mondható, ugyanis a
sportfelszerelések sem túlzottan drágák és pályákat is jó áron lehet
találni az ország számos területén (lásd klubok és pályabérlet).
Mivel ezt a sportot teremben játsszák, az időjárástól függetlenül, bármikor jó körülmények között játszható.
Mivel ez erősen taktikai sport is, megkövetel bizonyos fegyelmezett hozzáállást, gondolkodásra és sportszerű viselkedésre nevel.
A pálya hivatalos méretei.
(forrás: meccslabda.hu) Ez a játék intenzív sport és kellemes kikapcsolódás kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Remek családi program lehet, hisz minden tudásszintű játékos élvezettel űzheti ezt a sportot.
Nyitva tartás: minden nap 06 - 22h-ig.
Pályafoglalás: +3630/272-6666, +3662/469-120
Tollaslabda oktatás: Horváth Emőke tel.: +3620/540-1081
|